Domschitz József emlékverseny - Dunakiliti

Helyszín: 9225 Dunakiliti, Dunakiliti hullámtér – „ Vadvíz „ kemping
GPS koordináták: 47.9848, 17.3274
Verseny időpontja: 2023-09-09
Rajt: 10:00 - 10:30

A Szigetköz gazdag és színes élővilágával a Duna legváltozatosabb és leghangulatosabb szakasza. Hangulatos szigetvilága miatt az egyik legnépszerűbb célpontja a vízitúrázóknak, és méltó záróhelyszíne lesz az idei beevezés-sorozatnak.
A Szigetközt a Duna ajándékának is nevezik, hiszen a térséget a folyók hordaléka építette fel. A Kisalföld közepén az Öreg-Duna és a Mosoni-Duna által határolt kistáj területe 375 négyzetkilométer, amivel Magyarország legnagyobb szigetének számít.
A Szigetköz ezernyi folyómedre, hangulatos szigetvilága egy valóságos ősvadon. A szigetek, mellékágak, öblök útvesztőjében több száz kilométernyi vízi útvonal tárul a túrázók elé. Hihetetlenül gazdag élővilággal rendelkezik, ritka madárfajokkal, vidrákkal és hódokkal is lehet találkozni. A folyót nádasokkal és a víz fölé behajoló ugrálófákkal is környező galériaerdők, valamint a kanyargó folyóágak, felejthetetlen nyújtanak bárki számára.
Az emlékverseny helyszíne Dunakiliti, amelynek történelme több mint 850 évre vezethető vissza. A rajt és a cél helyszíne is az itt található Vadvíz Kempingben lesz, amely nem messze van a duzzasztóműtől. Kikötő, őrzött parkoló, játszótér, sportpálya, valamint turistaszálló és sátorállítási terület is rendelkezésre áll.
A szeptember 9-i esemény különlegessége, hogy rövidebb és hosszabb távot is többféle útvonalon lehet teljesíteni, mindössze egy pecsételő pont van, amelyet minden indulónak érintenie kell. A rövidebb táv hossza így 6,5-11,2 kilométer, a hosszabb pedig 24-26 kilométer.
Helyszín, időpont:
Dunakiliti Vadvíz kemping (9225 Dunakiliti, Duzzasztómű csónakház)
2023. szeptember 9. szombat
Nevezési díj:
Előnevezési díj: (2023. szeptember 7. csütörtök 20:00-ig)
- 5.000 Ft/fő
Helyszíni nevezés díja:
- 6.000 Ft/fő
Távok:
Start / Cél: Dunakiliti Vadvíz kemping
Hosszú táv:
- Táv: 24-26 km
-
- Útvonal:
Start: Dunakiliti Vadvíz kemping – Szivárgó csatorna – a keresztezésnél jobbra - hullámtér főág – Denkpáli fordító kiszállás nélkül – Jakabi Duna – vissza a főágra – tubosídernél jobbra (ez visszafelé jobbra) Csákányi ág – Lábányi csatorna – Kormosi bukó – Réparakodói Duna - ferde gát – Görgetegi ágvég /az egyetlen megmaradó emelés/ - Vadvíz kemping. Az útvonal csak javasolt útvonal, két csekkoló pont van, azokat mindenképpen érinteni kell (szivárgó csatorna felső kereszteződése, Denkpál ) / pecsételés van /
Cél: Dunakiliti Vadvíz kemping
- Útvonal:
Rövid táv:
- Táv: 6,5 - 11,2 km
-
- Útvonal:
Start: Dunakiliti Vadvíz kemping – Szivárgó csatorna – hullámtér főág – Doborgazi kikötő – ferde gát – Vadvíz kemping. Az útvonal csak javasolt útvonal, egy csekkoló pont van, azt érinteni kell ( Doborgazi kikötő ) / pecsételés van /
Cél: Dunakiliti Vadvíz kemping.
- Útvonal:
Kategóriák:
Hosszú táv:
- VERSENY KAJAK
- verseny kajak női egyes
- verseny kajak férfi egyes
- TÚRAKAJAK
- túrakajak női egyes
- túrakajak férfi egyes
- túrakajak páros
- TENGERI KAJAK
- tengeri kajak női egyes
- tengeri kajak férfi egyes
- KENU
- kenu vegyes páros
- kenu férfi páros
- kenu hármas
- kenu négyes
- SUP
- SUP női egyes (merev és felfújható deszkás versenyzők)
- SUP férfi egyes (merev és felfújható deszkás versenyzők)
- OUTRIGGER
- outrigger női egyes
- outrigger férfi egyes
Rövid táv:
- A rövidtávon indulók között nincs kategória megkülönböztetés.
Díjazás:
1. Befutó érem
A távot teljesítők befutó érmet kapnak.
2. Kupa
A hosszú távon indulók, kategóriák szerinti 1-3 helyezettje.
Hajóbérlés:
Kajak, kenu és felszerelés bérlésére korlátozott számban van lehetőség a telefonon és a helyszínen előzetes egyeztetés alapján.
Kránitz Ágnes +36 30 4866 922
Időrend:
Program | Idő |
érkezés | 8:00 - 9:15 |
technikai értekezlet | 9:30- 9:45 |
rajtidő hosszú távon indulók részére | 10:00 |
rajtidő rövid távon indulók részére | 10:30 |
tervezett eredményhirdetés | 14:00 |
(a program a nevezések összesítése után változhat)
Megkérünk minden versenyzőt, hogy a rajt előtt legkésőbb másfél órával érkezzen meg a helyszínre.
Nevezés
Online nevezés:
Az online nevezést 2023. szeptember 7-én 20:00 óráig lehet leadni.
Kérjük, hogy a nevezési felületen megadott instrukciókat követve adja le a nevezést, melynek legfontosabb részleteit az alábbiakban olvashatja:
- A hajóegység nevezését a Kapitány (a hajóegység nevezéséért felelős, hajóban ülő személy) kezdeményezheti. Egyszemélyes hajóegység nevezése esetén, ugyanez az eljárás menete.
- A regisztrációs felületen belépve a Kapitány megadja a nevezni kívánt hajóegység paramétereit, és a hajóegységben résztvevő legénység tagjat meghívja a hajóegységbe.
- A hajóegységbe meghívott legénység tagjanak el kell fogadni a meghívást, és ki kell tölteniük az adatokat.
- A nevezési listában csak azok az egységek jelennek meg, akiknek minden tagja a meghívás után megadja az adatait, és elfogadja a részvételoi feltételeket.
Helyszíni nevezés:
Korlátozott számban lehetőség van helyszíni nevezés leadására az esemény napján 8:00-9:00 között. Helyszíni nevezést a regisztrációs pultnál a nevezési lapkitöltésével és a felelősségvállalási nyilatkozat aláírásával lehet kezdeményezni. A nevezés a nevezési díj befizetésével válik érvényessé.
A nevezési díj az alábbi szolgáltatásokat tartalmazza:
- A nevezési díjak tartalmazzák a törvényes előírásoknak megfelelő ÁFÁ-t
- Egyedi rajtszám
- A táv teljesítőinek befutó érem
- Vízirendészet és vízimentő szolgálat által biztosított vízi útvonal
- Orvosi szolgálat
- Időmérés
- Frissítőpont és egyszeri meleg ebéd
- Versenykategória I.-III. helyezettek díjazása
- Az emlékversennyel összefüggő szervezési és lebonyolítási feladatokat
Nevezési díj befizetése
Fizetés átutalással:
Számlatulajdonos: Felső – Szigetközi Szabadidő és Vízi Sport Egyesület
Számlaszám: 59500124-11021591-00000000
IBAN: HU56 5950 0124 1102 1591 0000 0000
SWIFT: MKKBHUHB
Megjegyzés rovat: egyén / csapat név, OVB (csapathajó esetén kérjük a csapattagok neveit felsorolni)
Átutalás esetén a számlát csak akkor tudjuk kiállítani, ha a számlázási adatok az utalásban fel lettek tüntetve /szervezet részére, ha a vevő neve és címe fel lett tüntetve/
Csak a befizetett nevezési díjjal válik a nevezés érvényessé.
Biztonság:
- 16 év felettiek számára a vízi járműben tartózkodók számának megfelelő számú vízrendészeti szabályoknak megfelelő mentőmellényt kell biztosítani.
- Az eseményen mindenki a saját felelősségére vesz részt, melyről az online nevezés során vagy a helyszínen nyilatkozik.
- Az esemény résztvevőire a hajózási szabályzat rendelkezései vonatkoznak. Elsőbbség adási kötelezettsége a hajózási szabályzatban meghatározott járműnek van.
- Mentőmellény viselése 16 év alatt kötelező.
- A fordulók rajtja előtt elhangzott vízterület sajátosságaira és főleg veszélyeire vonatkozó információkat kötelező betartani. Erről nyilatkozniuk kell a résztvevőknek a nevezés során.
Egyéb információk:
- Pontosság
Megkérünk minden résztvevőt, hogy a versenyre időben, minimálisan egy órával a futam kezdete előtt érkezzen meg. Aki lekési a futamát (a futam előtt 20 perccel a csapatoknak a kijelölt vízre szálló helyen fel kell sorakozniuk ellenőrzés és időbeni vízre szállás céljából), azt nem tudjuk megvárni vagy részükre a futamot újra megrendezni.
- Öltözködés
A versenyzőknek a Vadvíz kemping mosdói és zuhanyzói rendelkezésre állnak. Aki teheti, a zsúfoltság elkerülése végett már eleve sportfelszerelésben jöjjön! Az értékeire mindenki maga vigyázzon, a rendezők azokért felelősséget nem vállalnak.
- Parkolás
A Vadvíz kemping melletti területen.
A Duna partra csak a hajó oda szállításának idejéig engedélyezett, ezt követően a kijelölt parkolót kérjük használni.
- Étkezés, ellátás
A kemping területén büfé üzemel.
- Szállás lehetőség
A versenyzők szállása a Dunakiliti „Vadvíz” kempingben a sátorterületen térítésmentesen biztosított.
Egyéb helyen térítési díj ellenében biztosított. Említett kedvezmény csak a verseny idejére szeptember 8 és 9-i éjszakára vonatkozik.
Elérhetőségek:
Felső – Szigetközi Szabadidő és Vízi Sport Egyesület
9225 Dunakiliti duzzasztómű csónakház
Tel.: Kránitz Béla versenyigazgató +36 30 217 2497 ( a versennyel kapcsolatban )
Tel.: Kránitz Ágnes házigazda +36 30 4866 922 ( szállással, étkezéssel, hajóval, stb. kapcsolatban )
Tel.: Schnitzerné Samu Tímea +36 30 477 5537 ( médiával kapcsolatban )
e-mail:info@vadviz-kemping.hu
Honlap: http://www.vadviz-kemping.hu
Rendező:
Felső – Szigetközi Szabadidő és Vízi Sport Egyesület